Martien van Dijk

Martien van Dijk
THE VALUE OF A MEMORY

Stories of the soul untold,
kept inside for love to hold,
secrets burn and turn to gold
when only memories remain.
Pieces of the world may change,
sun may rise and fall like rain,
dreams may break, get out of range
and only memories remain.
Oh let me be
your memory.
Remember me.
Attila Vinko
Határok
(Falak)
1
A szív határa az emberi ész,
Szabadulni vágyunk hideg falaktól,
Börtönnek tűnő szürke napjainkból,
Ám olykor parancsolni igen nehéz.
2
Úgy érzem, mintha elemésztenének,
Földből jönnek ígérgető angyalok,
Kik bánatszagú tetemet keresnek.
Lentről szólnak a fekete harangok!
3
Rózsabokrok közt utamat keresem,
Nem kell nekem ígéret sem megnyugvás,
Befejezném életem, mit elkezdtem,
Tűzzé válnék, mikor jön a hófúvás.
4
Tűzzé válnék, ám mindig elfúj a szél,
Befagyasztanak a zord téli napok,
Érthetetlen, lelkem önmagától fél,
Küzdök magammal, mert a szél én vagyok.
5
Lehet, hogy szabadulnék önmagamból,
Fáradt testemen sebeket vakarok,
Emlékeket hozok vissza a múltból,
Sokszor nem is tudom, hogy mit akarok.
6
A ketrece vagyok saját magamnak,
Boldogságom akadálya én vagyok ,
Szelet ritkán adhatok madaraknak,
Nevetnek rajtam a lenti angyalok.
7
Ám ismerek én egy másik földlakót,
Kinek nyakát majdnem szorította drót,
Kinek lelkét már ezernyi kard szúrta,
Szívét az élet darabokra zúzta.
8
Dacára nem dobta el az életét,
Öröksebbel kihasználja „bérletét”,
Bokrok közt ő is keresi a helyét,
A hosszú, poros, rögös utak végét.
9
Véletlen találkoztunk az erdőben,
Mindenki a saját útját kutatva,
Másiknak sérelmeinket mutatva,
Ismerkedtünk meg a nagy rengetegben.
10
Azóta, mint két vezér váraikban,
Éljük az életünket magányosan,
A vezér meglátogatja a vezért,
Kapuikat nyitják egymás kedvéért.
11
Ám a falaik nehezen bomlanak,
Ha félnek gyorsan, újra felépülnek,
Mérgükben akár fegyverre töltenek,
Ölnek, mérgeznek, várakat bombáznak!
English Translation
BOUNDARIES
(Walls) a poem
1
The human mind is the boundary of the heart,
We yearn to get free from the cold walls,
From our prisonlike grey days, although,
Sometimes it is difficult to command them.
2
I have a feeling they will waste me,
Those promising angels coming from underneath,
Who seek a distress-smelling corpse.
Black bells toll from under the ground.
3
I am in pursuit of my way among rosebushes,
I demand neither promise, nor quieting.
I should end my life I had begun,
I would become fire when the blizzard comes.
4
I would turn into fire, but the wind always blows me out,
The austere winterdays freeze me.
Senselessly, my soul fears itself,
I struggle against my Self, for the wind, it is me.
5
Perhaps, I could get free from my inner self,
My tired body, covered with wounds, I scratch;
I recall memories from the past
Often not knowing what I want.
6
For my own Self, I am the cage,
The obstacle of my happiness is me;
Rarely can I help the birds to some wind,
Angels ridicule me, from below.
7
Yet, I know another Earthling
Whose throat was almost choked by wire;
Whose soul was stabbed by thousand swords,
And life broke his heart to pieces.
8
Nevertheless, he has not thrown away his life,
He, with such eternal wounds, makes use of his “lease”,
Searching to find his place among bushes
And the end of the long, dusty, bumpy roads.
9
By pure chance, we met in the woods,
As each of us two were looking for his own way,
Showing the other his own grievances,
We were getting acquainted in that thick forest.
10
Since then, we live our lonely lives,
Like two leaders in their fortresses,
One leader visiting the other one,
Who open their gates just for the sake of each other.
11
Yet, their walls hardly ever crumble down,
and when the leaders get afraid, they have them built up again.
In their anger, the leaders charge their weapons;
Kill, poison and bombard fortresses!

staff